Tudományos pályán a NAV

Ma a tudományos kutatás állt a fókuszban a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál. A cél a tudományos tevékenység ösztönzése, de például a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról vagy az adatvagyon-gazdálkodás aktuális kérdéseiről szóló kutatások, pályaművek jótékonyan hathatnak a költségvetési bevételekre is – mondta el dr. Bakai Kristóf Péter a NAV Tudományos Tanácsának elnöke a ma rendezett workshopon – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség.



2025. február 27-én a NAV Tudományos Tanácsa (TT) és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem workshopra hívta azokat a kollégákat, akik ismereteiket, szaktudásukat magasabb szinten, tudományos keretek között is képesek és készek megmutatni – emelte ki a TT elnöke.

A szakmai fórum 2023-ban alakult a NAV-nál, azzal a céllal, hogy a munkavégzés mellett tudományos közeget teremtsen, modern, elemző irányba terelve azt – emlékeztetett. Hangsúlyozta, hogy a NAV a szervezeten belül keresi azt a kutatói potenciált, melynek eredményeivel a szakma naprakész választ tud adni a kor dinamikus információtechnológiai kihívásaira, és folyamatosan megújulhat. A TT célja az, hogy a NAV-ban végzett magas szakmai munkát tudományossá tegye – összegezte a TT elnöke.

A TT segíti, hogy kollégáik tudományos pályázatokon induljanak, doktori fokozatot szerezzenek, és így a tudomány is beköltözzön a NAV-ba. Ehhez kutatáselméleti hátteret is biztosít, ezért a mai workshop fókuszában a kutatások módszertana állt – szögezte le dr. Bakai Kristóf Péter.

A workshopot nagy érdeklődés kísérte, csaknem kétszázan követték, a NAV és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársai és hallgatói.

OBJEKTÍV Hírügynökség 2025. február 27.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés