Kényszerítés a buszon

A Miskolc Rendőrkapitányság nyomozói egy 15 éves helyi fiút hallgattak ki gyanúsítottként – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Kényszerítés bűntett miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság. Az elkövető február 20-án délután egy miskolci buszon közlekedett az Újgyőri főtér irányába. A fiú 14 éves ismerősét minden előzmény nélkül verekedni hívta, aminek az nem tett eleget, majd több alkalommal arcon ütötte és a busz padlójára térdepeltette. Az esetet az elkövető több barátja is végignézte, amiről mobiltelefonnal videófelvételt is készítettek, és egy közösségi oldalon meg is osztottak.

A rendőrök a fiút február 26-án gyanúsítottként hallgatták ki.

A Miskolci Rendőrkapitányság felhívja az érintettek figyelmét, hogy gyermekeink védelme közös érdek. A rendőrségi tapasztalatok szerint a megaláztatással is együtt járó bűncselekmények sértettjei súlyos traumát élnek át. A félelem szülte közöny pedig megbénítja az eset szemtanúit, akik szintén sérülnek lelkileg egy-egy ilyen esemény után. Ezért fontos, hogy a diákok, gyerekek tudják, hogy van megoldás, számíthatnak a családra, pedagógusokra, iskolaőrökre, rendőrökre, felnőttekre.

A prevenciós szakemberek többek között az alábbiakra hívják fel a diákok figyelmét:

• Konfliktusaidnál kerüld az erőszakot!

• Maradj higgadt, törekedj a kompromisszumra!

• Kerüld nézeteltéréseid online kibeszélését!

• Beszéld meg személyesen a problémádat!

Kérd felnőtt segítségét!

OBJEKTÍV Hírügynökség 2025. február 27.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés