Betört korábbi tanárához

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai vádemelést javasolnak két fiatal ellen, akik lopással gyanúsíthatóak – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Egy miskei lakos szeptember 5-én késő délután telefonált a rendőrségre, és elmondta, hogy betörtek hozzá. A nyomozóknak aztán elmesélte, hogy délután boltban, postán, könyvtárban járt, majd hazaérve feltúrva találta a dolgait. Az egyik szobában még éppen értékek után kutatott a tolvaj, akit a károsult tetten ért és felismert: régi tanítványa volt az elkövető. A 20 éves fiatal az asszonyt meglátva nyúlcipőt húzott és elmenekült.

A férfit a rendőrök néhány nappal később gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, mivel alig két héttel korábban elkövetett már egy bűncselekményt – igaz, ekkor egy fiatalkorú társa is volt. Az alig 15 éves fiúval egy postára törtek be, ahonnan egy adománygyűjtő persellyel távoztak. Később megpróbálták felfeszíteni egy telefonfülke érmetartóját, de itt kudarcot vallottak.

A fiatal felnőtt jelenleg is letartóztatásban van, míg kiskorú társa az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A lopással gyanúsított bűntársak ügyében a nyomozás befejeződött. Ellenük a Kalocsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának munkatársai vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

OBJEKTÍV Hírügynökség 2024. december 17.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés