Vádemelés vár a mobilgarázzsal üzérkedő csalóra

A kaposvári rendőrök a Mátrix Projekt keretében befejezték a tavaly nyáron indult ügy vizsgálatát - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



Az egyik legnagyobb közösségimédia-oldalon álnéven, valótlan cégér alatt hirdette megtévesztő szolgáltatásait egy 23 éves bárándi férfi, amivel összesen több mint 15 millió forint kárt okozott. Mobil garázsok telepítésére az áldozatok a több százezer forintos vételárnak akár a 30%-át is hajlandók voltak előre kifizetni. A legrosszabbul azonban azok jártak, akiket a csaló a soron kívüli beépítés reményében a teljes összeg átutalására is rábírt.

A nyomozók a számlaforgalmi adatokat elemezve azonosították a feltételezett elkövetőt. Bankszámláit a vagyonvisszaszerzés érdekében zárolták, majd pedig 67 rendbeli, üzletszerű csalás bűntett, illetve vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. A bűncselekmények elkövetésében hárman is segítették a csalót, ők szabadlábon védekezhetnek.

A vizsgálók a nyomozati cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Kaposvári Járási Ügyészség részére.

OBJEKTÍV Hírügynökség 2024. december 4.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés