A szomszéd nénihez ment rabolni
A rendőrök pár óra alatt elfogták a 32 éves tiszakécskei férfit, és őrizetbe vették – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.
Egy tiszakécskei férfi tett bejelentést a rendőrségre december 2-án arról, hogy a nagymamáját valaki megpróbálta kirabolni három nappal korábban.
A rendőrök kihallgatták a 85 éves sértettet, aki elmondta, egyik hajnalban arra lett figyelmes, hogy valaki bevilágít a bejárati ajtó ablaküvegén egy lámpával. Ezután egy kapucnis férfi lépett a házba, és eltorzított hangon pénzt követelt tőle. Az idős nő megijedt, kiugrott az ágyból, és farkasszemet nézett a betolakodóval, aki többször utasította: „Add ide a pénzed!” Az asszony megpróbált kijutni a házból, de a férfi elállta az útját.
Az áldozatnak volt elég lélekjelenléte ahhoz, hogy megfigyelje támadóját. Sötét volt ugyan, de a rablóban a szomszédját vélte felismerni. Megsimogatta a karját, és kérte, hogy ne bántsa, hiszen szeretik egymást. Az elkövető ekkor sem tágított a kijárattól, ezért az asszony verni kezdte az üveget, abban bízva, hogy a közelben élő rokonai meghallják a segélykérést. A támadó megijedt a lármától, és elszaladt.
A rendőrök nyomban a sértett szomszédjának lakására vonultak, ahol megtalálták a zseblámpát, valamint a ruhát, amit az elkövető viselhetett. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették a 32 éves tiszakécskei férfit rablás bűntett kísérlete miatt.
OBJEKTÍV Hírügynökség 2024. december 3.
|