Előzzük meg a tüzeket az ünnepek alatt
December elsején, vasárnap gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Egyre több helyen felkerülnek a karácsonyi fények is, sőt, sokan már november végén, december elején karácsonyfát állítanak. Annak érdekében, hogy az adventi ünnepkör ne végződjön tragédiával, előzzük meg az ilyenkor jellemző lakástüzeket.
Fejér vármegyében tavaly az évnek ebben az időszakában harminckét lakásban keletkezett tűz. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen minden nap kigyulladt egy otthon. A korábbi években nem telt el úgy az ünnep, hogy ne történjen tűzeset a karácsonyt megelőző készülődéssel, díszítéssel, gyertyagyújtással összefüggésben. Tavaly egy adventi koszorú égve felejtett gyertyája okozott tüzet december 6-án egy sárbogárdi irodában. Az épületben volt füstérzékelő, ennek és a beépített tűzjelző berendezésnek köszönhetően nem történt nagyobb tűz, a lángok nem terjedtek tovább, az égő fenyőtobozalapot csapvízzel eloltották a helyszínre riasztott tűzoltók.
Nagyon fontos, hogy az égő gyertyákat sose hagyjuk felügyelet nélkül, amikor kimegyünk a helyiségből, mindig fújjuk el a lángot, mert könnyen megfeledkezhetünk róla.
A házilag készített adventi koszorúnál már az alapanyagok kiválasztására célszerű odafigyelni. A gyertyákat egy, a gyertyánál szélesebb fém alátétre, gyertyatüskére tegyük. Kerüljük a fa, műanyag vagy papír alátéteket, mert ezek éghetőek. Ha a koszorúra textil, fa vagy műanyag díszeket helyezünk, azokat a gyertyáktól távolabb ragasszuk fel. A koszorút célszerű tűzálló tálra tenni úgy, hogy semmilyen éghető anyag ne legyen a közelében. Ne kerüljön az ablakba, ahol meggyújthatja a függönyt. Biztonságos alternatíva lehet az elemes LED-gyertyák használata. Ezek nem melegszenek fel, nem jelentenek tűzveszélyt, és ugyanúgy biztosítják az ünnepi hangulatot.
Ne használjunk silány minőségű, hibás, piacon, vagy aluljáróban vásárolt fényfüzéreket, égősorokat, karácsonyi díszkivilágítást. Amelyik terméken van CE jelölés, az megfelel az uniós biztonsági előírásoknak, és tűzvédelmi szempontból is biztonságosabb. Külső helyen csak kültéri fényfűzért használjunk dekorációként. Ha a díszkivilágítás sérült, megtört a vezetéke, vagy a hosszabbítónk hibás, eldeformálódott, megolvadt, akkor ne használjuk, mert csak idő kérdése, hogy mikor okoz tüzet. Ha hosszabb a fényfüzér vezetéke, vagy a hosszabbító, mint amilyenre szükségünk van, akkor is ki kell fektetni. Ha összetekert állapotban helyezzük feszültség alá, felforrósodik, majd meggyullad. Az égősorok vezetéke ne kerüljön asztal vagy szék lába alá, ne pakoljunk rá tárgyakat, mert megsérül és tüzet okozhat.
Az ünnepi tüzek megelőzésének is egyik legjobb eszköze a füstérzékelő, amely közvetlenül a tűz keletkezésekor hangosan sípol, így azonnal tudomást szerzünk a tűzről, így van időnk eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat. Lehet, hogy egy füstérzékelő nem a legkreatívabb karácsonyi ajándék, de praktikus. Már néhány ezer forintért lehet olyan füstérzékelőt kapni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a WIFI hálózatra csatlakoztatva az okostelefonra is jelzést küld. Egyedül élő idős hozzátartozóinkhoz ilyet érdemes beszerezni.
Az ünnepi készülődéssel összefüggő lakástüzek megelőzése érdekében tart adventi tűzoltási bemutatót a katasztrófavédelem december 7-én 10:00 órától Székesfehérváron, a Palotai úti murvás parkolóban. A rendezvényre ellátogatók megtekinthetik, milyen gyorsan ég ki egy szobának berendezett konténer egy, az adventi koszorún felügyelet nélkül hagyott égő gyertyától.
OBJEKTÍV Hírügynökség 2024. november 28.
|