Rendőrökre támadtak
A hivatalos személy elleni erőszak bűntette mellett több bűncselekményt is megvalósítottak - értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.
Az idei évben többször támadtak rendőrökre Pest vármegyében, de akadt olyan is, aki vesztegetéssel próbálkozott. Ezekben az ügyekben az illetékes nyomozó ügyészség jár el az érintettekkel szemben, de többen más bűncselekményt vagy olyan szabálysértést is megvalósítottak, ami miatt külön büntetőeljárás indult ellenük, vagy több százezres bírságot kaptak, esetleg egyéb büntetést, intézkedést alkalmazott velük szemben a rendőrség.
Idén áprilisban egy férfi szándékosan nekiütközött a rendőrautónak, majd elhajtott a helyszínről. Később kiderült, hogy az autó műszaki érvényessége lejárt, a forgalomból ki volt vonva, a sofőr nem rendelkezett vezetői engedéllyel, mi több, el is volt tiltva a vezetéstől. Így – a büntetőeljárás mellett – szabálysértési eljárás is indult ellene, azonban a kiszabott 227.500.- pénzbírságot nem fizette be, így azt a bíróság 30 nap elzárásra változtatta át.
Szintén tavasszal vonta ki a rendőri intézkedés alól magát egy sofőr. Elhajtott az autójával, majd egy oszlopnak csapódott. Jogosítványa nem volt, így engedély nélküli vezetés miatt az illetékes rendőrkapitányság a kiszabott pénzbüntetés mellett egy évre eltiltotta a járművezetéstől.
Az eset nyáron megismétlődött, sőt fokozódott a helyzet. Egy autóvezető azt követően, hogy elhajtott, rátámadt az intézkedő rendőrökre. A minősített emberölés kísérletén túlmenően a közlekedési szabályok megsértése miatt szabálysértési eljárás is indult ellene. 130.000.- pénzbüntetés mellett 5 hónapra a járművezetéstől is eltiltották.
Egy másik sofőr is kikerülte az őt igazoltatni szándékozó rendőröket, majd nekiütközött a szolgálati autónak. A férfi nem volt makulátlan életű. Pénzmosás miatt büntetőeljárás indult ellene, de szabálysértés miatt is 104.000.- pénzbírságot szabtak ki rá.
A nyár és az ősz is ittas sofőröket sodort a rendőrök elé, ami sajnos gyakorta előfordul. De volt két olyan eset is, amikor megpróbálták az intézkedő egyenruhásokat megvesztegetni. Utóbbi miatt a nyomozó ügyészség előtt kell felelniük, az ittas vezetés kapcsán pedig a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket. Az egyik eljárást a rendőrség lezárta, a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes járási ügyészségnek. A másik férfi ellen még folyamatban van a nyomozás.
OBJEKTÍV Hírügynökség 2024. november 28.
|