Emberölés gyanúja miatt rács mögött

Két fiatal férfi összeveszett egy izsáki tanyán, a vita pedig tragédiába torkollott – értesült az OBJEKTÍV Hírügynökség a rendőrség közleményéből.



A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vett egy 23 éves férfit, aki a gyanú szerint még 2024. augusztus 9-én egy izsáki tanyán – előzetes szóváltást követően – bántalmazta 22 éves ismerősét. A román állampolgárságú fiatal olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen elhalálozott.

A vármegyei nyomozók a Monori Rendőrkapitányságtól kapott információk alapján derítették fel a történteket. A gyanúsítottat a múlt héten őrizetbe vették, kihallgatták és kezdeményezték letartóztatását. A bíróság – az ügyészi indítvány alapján – elrendelte a férfi letartóztatását.

OBJEKTÍV Hírügynökség 2024. október 21.

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés