Intourmarket 2008 (fotókkal)

Az Orosz Szövetségi Turisztikai Ügynökség meghívására Magyarország díszvendégként vett részt az Intourmarket moszkvai kiállításon és az ehhez kapcsolódó, a Turisztikai Világszervezettel közösen megrendezett egészségturisztikai szemináriumon. A kiállítás magyar napját követően első alkalommal ülésezett a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság albizottságaként megalakult magyar-orosz turisztikai munkacsoport. A magyar delegációt Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár vezette – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel az MT Zrt.



Az Intourmarket kiállítás megrendezésére harmadik alkalommal került sor, 2008-ban 29.000 m2-en 1500 kiállító vett részt, ami 30%-os növekedést jelent az előző évekhez képest. A rendezvény keretében 60 ország és 84 orosz régió mutatta be turisztikai kínálatát a kiállításnak otthont adó Crokus Expon, amely Európa egyik legnagyobb alapterülettel rendelkező konferencia-és kiállítási központja.
A kiállítás első három tematikus napján egy-egy ország és egy orosz régió kapott kiemelt figyelmet. Magyarország a kiállítás spa díszvendégeként a március 17-én megrendezett magyar napon mutatkozott be, melyen a magyar egészségturisztikai kínálat kapott kiemelt szerepet. A kiállítás megnyitásán meglátogatta a magyar standot Szergej Narishkin miniszterelnök-helyettes, míg a magyar szakmai nap megnyitóján részt vett Vladimir Sztrzsalkovszky turizmusért felelős miniszter, az Orosz Szövetségi Turisztikai ügynökség vezetője. A 153 m2-es magyar nemzeti standon 22 cég mutatta be szolgáltatásait. A standon egész napos programban fitobár és masszázs sarok működött, vetélkedők, prezentációk és kóstoltatók zajlottak. A kiállítás egész területén hostessek szórólapokkal invitálták a magyar standra a látogatókat, míg a hallban Budapest műemlék gyógyfürdőit bemutató kiállítás volt látható. Az Intourmarket a nagyközönségi napjain is megszólította a szakmai látogatókat az orosz fél által szervezett szakmai vásárló (hosted buyer) programmal.
A kiállításhoz kapcsolódóan a Turisztikai Világszervezet a házigazdákkal közösen egészségturisztikai szemináriumot szervezett, amelyen Dr. Kovács Miklós szakállamtitkár bemutatta a magyar egészségturisztikai kínálatot, az egészségturisztikai stratégiát és az ehhez kapcsolódó fejlesztési terveket. Aranyossyné Szegedi Andrea a Magyar Turizmus Zrt moszkvai képviselője a magyar wellness szállodák kritériumrendszerét mutatta be.
A kiállításhoz kapcsolódva tartotta első ülését a Magyar-Orosz Gazdasági Együttműködési Kormányközi Bizottság albizottságaként megalakult magyar-orosz turisztikai munkacsoport. A munkacsoport ülésén a magyar delegáció vezetője tájékoztatást adott a magyar turizmus irányítási rendszeréről, a turizmus fejlődéséről, a turizmusfejlesztési stratégiáról és az EU-s fejlesztési tervekről, a kétoldalú kapcsolatok fejlődéséről és az együttműködési javaslatokról. A magyar delegáció tagjai bemutatták a turizmust érintő építőipari, tervezési és belsőépítészeti együttműködési lehetőségeket, a Schengeni csatlakozással kapcsolatos változásokat, az oktatási intézmények közötti együttműködési lehetőségeket, és az internet alapú oktatási javaslatokat. A tárgyaláson bemutatkozott a balatoni és az észak-alföldi régió, valamint átadásra kerültek az észak-kaukázusi régió két tagköztársaságával megkezdett együttműködéshez kapcsolódó wellness oktatási javaslatok, melynek keretében orosz wellness szakemberek képzése kezdődhet meg magyar szállodákban.
Az ülés alkalmával Dr. Kovács Miklós szakállamtitkár és Vladimir Sztrzsalkovszky három éves közös turisztikai cselekvési programot írt alá. Ebben megállapodás született a két ország képviselői között arról, hogy évente tanulmányút, vagy szakmai szeminárium szervezésére kerül sor váltakozó helyszínnel a két ország érdeklődésére számot tartó témában. Rendszeresen megtörténik továbbá a turisztikai statisztikai adatok, valamint az aktuális promóciós anyagok cseréje is.
A két fél támogatja az észak-kaukázusi Karacsáj-Cserkesz és Kabardi-Balkár tagköztársaságok, valamint Magyarország közötti turisztikai együttműködés fejlesztését a spa- és wellness turizmus, illetve a wellness képzések terén. Az oktatási intézmények közötti együttműködés elősegítése érdekében kicseréljük ezen intézmények és a kapcsolattartók listáját. Megállapodás jött létre arról, hogy a két fél együttműködést kezdeményez a két ország turisztikai szaksajtója között és támogatást nyújtanak egymásnak a média képviselői részére szervezett tanulmányutak lebonyolításában. A megállapodásban mindkét fél kifejezte készségét a regionális együttműködés és az érdekelt önkormányzatok között kialakítandó testvérvárosi kapcsolatok elősegítésére is



Hírforrás: OBJEKTÍV Hírügynökség 2008. március 18.

Gy. Mészáros Ágnes

A Web-oldalon található cikkek és fotók ingyenesen és szabadon felhasználhatók, de kizárólag az Objektív Hírügynökség, mint hírforrás feltüntetésével.
hirdetés